Fülszöveg:

'In ​​England everything is typical. If your train is late, it is typical. If there are no seats on the upper deck of a bus, it is typical. If it starts to rain at five o'clock just before you leave work, it is typical.'

'The English do not like to be wished „Have a nice day”, because to them it sounds like a command. They think, Who the hell do you think you are to order me to have a nice day?'

Ten years ago, Angela Kiss arrived in the UK without a word of English. All she brought with her was a small bag, a sense of adventure, a desire to work and a copy of George Mikes' classic 1940s' humour book about the peculiarities of the British, How to be an Alien.

Through every dodgy flat share, low-paid waitressing job, awkward date and office mishap, Angela held tight to George's wit and wisdom. With his help she began to understand how to live amongst the English – with their eccentricity, spirit and singing train drivers – and fell in love with a land rich in green spaces, pubs and puddings.

A wry, often affectionate view on the English, and how to navigate our national personality.

Értékelés:

Ez az a könyv, ami nem tudom, hogy talált rám, de a címe miatt muszáj volt belelapoznom. Az első 5 oldalával pedig megvett engem kilóra. Mivel nem sok könyvet olvastam eddig angolul, ezért nagy előnye volt, hogy egyszerű nyelvezete van (kb 2 szónak néztem utána a 190 oldala alatt), de ami a legjobb volt, hogy minden egyes oldalon felnevettem valamin. Repült a kívánságlistámra és nemrég megkaptam ajándékba, úgyhogy gyorsan fel is faltam.

Na most, az első és legfontosabb tippem a könyv olvasásához, hogy ezt NE tegyétek. Én tudatlan fejjel nekiálltam és elolvastam egyben elég hamar, ez pedig óriási hibának bizonyult. Egy-két fejezetenként szabad haladni, szépen beosztva. Mintha egy doboz nagyon drága bonbon lenne, amit nincs szíved egyszerre megenni, pedig annyiranagyonfinom. Az elején folyton nevettem, jelölgettem a kedvenc részeimet, volt, hogy csak egy nagy lapot beraktam, mert 3 oldalas volt amit kiemeltem volna. Aztán már csak úgy olvastam. Ugyanolyan jó volt később is, mégsem váltott ki akkor már belőlem semmit. Talán megszoktam a stílust, talán ellaposodott a végére. Mindenesetre azt ajánlom, akármilyen jó is a fejezet, amit olvastál, rakd el kicsit későbbre, hogy a következő is annyira tetsszen. (Ebben leginkább Randall Munroe: Mi lenne, ha? című könyvére emlékeztetett, ami szintén nagyon jó, de csak szüneteltetve emészthető.)

English Humour resembles the Loch Ness Monster in that both are famous but there is a strong suspicion that neither of them exist. Here the similarity ends: the Loch Ness Monster seems to be a gentle beast and harms no one; English Humour is cruel.

A könyvet egyébként egy magyar írónő írta, aki 10 éve költözött ki Londonba. Itthon 3 könyve jelent meg amikről eddig nem is hallottam, ezeket viszont egyelőre nem merem elkezdeni. Ez pont azért tetszett, mert nem egy történetet mesélt el, hanem a külföldi tapasztalatait az angolok szokásairól, humoráról, érzelemnyilvánításairól, élethez való hozzáállásukról. Nem jártam még Angliában, úgyhogy csak korábbi könyves és filmes előismereteimre alapozva nem a "vicces, mert igaz" félén volt vicces (bár ott is ilyennek ismertem meg őket), hanem csak szimplán tetszett a humora és érdekesnek találtam a megfigyeléseit.

He went to the kitchen, put the kettle on and asked me: 'Would you like some tea?'
I said: 'No.'
Well, the only reason I just said 'No' was because, at that time, I did not know this is how most divorces in England begin and how most of the English riots, revolutions and wars start:

- Would you like some tea?
- No.

So, if I can give you a lifetime advice, be always exceptionally careful with tea.
Tea is the most dangerous thing in England.

El tudom képzelni, hogy egy idő után valakinek már sértő lesz a sok angolozás, hogy ne általánosítsunk annyira, és stb., de szerintem ha nem veszed komolyan, akkor nagyon jól lehet rajta szórakozni. Emellett rengeteg önirónia is van benne, sokszor a magyarokkal hasonlítja össze az angol szokásokat, ezeket szintén élveztem. A himnuszunktól kezdve a pesszimizmuson át sok minden terítékre kerül, de ezt sem éreztem bántónak.

Hungarian fairy tales end with '...és boldogan éltek, amíg meg nem haltak', in English: '...and they lived happily until they died'. As you see there is no eternal happinessfor Hungarians. Death will definitely come and destroy our happiness. Maybe reincarnation would be an option but unfortunately we don't believe in that.

 Összességében én nagyon élveztem, ajánlom mindenkinek, aki valami könnyűre és viccesre vágyik cselekmény nélkül és gyakorolna egy kicsit angolul (több, mint 4 éve nyelvvizsgáztam középszinten, azóta nem angoloztam szinte semmit, úgyhogy szerintem könnyen érthető annak, aki iskolában angolul tanult). Aki meg volt/van/lesz Angliában, annak kötelező! ;)